3. rész A váratlan ajándék

Reggel mikor fölkeltem anyukám belépett a szobámba egy tálcával a kezében. Én ásítottam egy jó nagyot, majd köszöntem neki. Kíváncsian néztem rá, és ő válaszként odaadta nekem a tálcát, amin egy gyönyörű palacsintatorta ékesedett. Egyszer csak megszólal.- Boldog szülinapot drágám! -Boldogan láttam hozzá az étkezéshez. És megköszöntem anyukámnak a finom reggelit. Aztán gyorsan összekaptam magam, és elindultam iskolába. Dög unalmas volt. De végre valahára kicsöngettek az utolsó óráról. Gyorsan hazatekertem a biciklimmel, és már indultam is volna, de anyukám egyetlen szóval megállított. -Várj még. - Odamentem hozzá, és megöleltem, majd megszólalt:
-Mit kérsz szülinapodra?
- Hát nem is tudom. [Hirtelen kitört belőlem a szó, és mindent elmondtam neki a kedves sérült barátomról. De ő először csak megdöbbenten nézett rám, aztán ijedten, és végül nyugodtá vált az arca, majd végre megszólalt.]
-Tudod milyen veszélyek várnak rád a dzsungelben??! És először iskola helyett akartál oda elmenni?! Miért mindig csak magadra gondolsz? És egyáltalán mit gondoltál? Hogy ez a tigris ha meggyógyul, akkor a tenyeredből fog enni?! Áruld el nekem miért nem vigyázol soha magadra? De ugye senki sem bántott? 
- Nem. Senki se. Anyu nyugi. Vigyázok magamra. De ez a tigris többet jelent nekem mint egy tigris. Mintha a másik felem lenne. Érted? Tudod milyen érzés, amikor a megértő szemeivel rám néz? úgy érzem mintha nélküle semmi lennék. Ő már az én lelkem egy darabja. Ha soha nem mehetek el oda hozzá többé, én soha nem tudom úgy leélni az életem nélküle, mintha minden nap odamennék hozzá, és végül egyre többet lennék vele. Anyu. A szívem hozzá köt. Ha nem lehet az életem része, én összetörök. Végleg. Egy átlagos érzéketlen ember leszek. De én ezt nem akarom! Nem akarok egy unalmas elferdült gerincű munka rabszolga lenni. Nem. Akarom. Így. Élni az életem. Kérlek!
-Rendben. Meggyőztél. Kiveszlek az iskolából, és magán tanuló leszel. Ha így jó. De egy valamit ígérj meg nekem. Vigyázz magadra! Szeretlek kicsim. 
-Én is Anyu.
-De most elmegyek neked ajándékot venni.
-Rendben. Szia!
-Szia kicsim!
[Kb. egy órán át csak ugrándoztam a boldogságtól, sőt el is sírtam magam. Míg végül megérkezett Anyu.]
-Hello! Megjöttem!
-Szia Anyu!
-Csukd be a szemed!
-Rendben. (mondtam mosolyogva)
[Majd anyu berakott egy kis selymes dobozkát a kezembe. Majd kinyitottam a dobozkát a szememmel együtt...]
És végül ez volt benne: 

Gyorsan beraktam a fülembe, és anyuval az egész napot végig őrjöngtük, majd letusoltunk, és végül elaludtunk. Ez volt ÉLETEM LEGJOBB NAPJA.